Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Februári testületi - 1. rész

2013.02.27

 

A februári testületi ülésen tűzoltóink voltak az egyetlen olyan meghívott beszámolók, akik személyes jelenlétük mellett írásos anyaggal tisztelték meg a képviselőket. Köszönjük! Továbbá azt is, hogy léteznek, és nagyszerűen működve teszik a dolgukat. Beszámolójukból kiderült a tiszta és átlátható gazdálkodás; valamint az, hogy az önkormányzatnak rengeteg összeget spórolnak meg a fakivágásoknál (60.000 Ft+km díj) és a rendezvények biztosításakor. Megtudtuk, hogy egy-egy eseményünkön óránként 20.000 Ft-ba kerülne a tűzoltószerek készenléti díja, míg egy tűzoltó órabére 5000 Ft lenne... Éppen ezért kértem ígéretet arra, hogy idén ne történjen meg az a csúfság, mint tavaly. Nevezetesen a 100.000 Ft önkormányzati támogatás kifizetésének arcpirító húzása-halogatása. Egy polgármesteri bólintást sikerült kapnom erre… A tűzoltók elnöke, Kaltenecker Miklós kérdésemre elmondta, hogy tavaly 211.000 Ft-ot kaptak az adók 1%-ából, amit az idén nehéz lesz megismételni, ám igyekeznek mindenhol felhívni erre a figyelmet. Megtudtuk, hogy az egyesület 525 óra önkéntes munkát végzett tavaly, ebből 159 óra tényleges beavatkozással telt! Alap feladataikon túl jövőbeli terveik is szép számmal vannak tűzoltóinknak, így rendezni kívánnak tűzoltó-húsvétot; május 4-i Flórián napi tűzoltószer-, és csapatzászló szentelést; valamint figyelemfelhívó kiadványokkal is jelentkeznek majd, például a tüzelési időszak előtt. Céljuk még az önkéntesség népszerűsítése és az ifjúsági tűzoltócsapat megszervezése is.

 

A Medosz SE-t Simon Lajos, a Mezösport Kft. ügyvezető igazgatója képviselte. Szóbeli beszámolójából kiderült, hogy futballistáink élete sem könnyű, de az alapvető feltételek adottak a működéshez. Cél az első tízbe kerülés a felnőtt bajnokságban, hiszen a várható átszervezések miatt csak így lenne biztosítva továbbra is megyei I. osztályú tagságunk. Szó volt arról is, hogy a létesítmény folyamatosan korszerűsödik: így az öltözők, a pálya és a nézőtér is sorra kerülnek, modernizálódnak. A társasági adóból összegyűlt 14 millió forint szép összeg - köszönet ezúton is azoknak, akik így támogatták a Medosz SE-t! Ehhez társult 3 millió forintnyi önkormányzati önrész is. Ezt címzett támogatásként csak bizonyos területeken (pl. öntözőrendszer fejlesztése, kispadok kicserélése) lehet felhasználni.  Az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) pályázatokat írt ki a létesítmények biztonságosabbá tételére - erre is megpróbálnak pályázni. Nem tagadható azonban, hogy még az ilyen, pozitív fejlemények mellett is szükség lenne további pénzügyi források bevonására. Kérdésemre elhangzott: a szponzorkeresés folyamatban van; van remény arra, hogy az önkormányzat, valamint Simon Lajos vállalkozásán túl mások is a futball mellé álljanak állandó támogatóként.

 

Márok Csaba polgármester örömmel számolt be arról az "új fejleményről", hogy a közmunkaprogram keretében Mezőfalván is beindulhat a mezőgazdasági tevékenységen alapuló, államilag finanszírozott munkavégzés. Elmondása szerint ez eddig azért nem valósulhatott meg községünkben, mert a támogatás csak hátrányos helyzetű térségeknek és településeknek volt elérhető. Ez változik ebben az évben. Miként szerinte az is, hogy míg korábban az ebben résztvevők saját maguknak termeltek, addig most a „közösbe” tehetik ezt meg - például intézményi konyhák számára.

2011. május 28-án írtam erről a mezofalva.eoldal.hu-n, előtte pedig felhívtam erre a figyelmet és javaslatot tettem a soros testületi ülésen. Sőt 2011. július 9-én közzétettem a Nemzetgazdasági Minisztériumból kapott levelet is e témakörben. Lehet persze magyarázni a dolgokat, de felesleges. A lényeg az, hogy majd’ két év elteltével végre talán eljutunk oda, ahol lehettünk volna már két évvel ezelőtt is.

 

folyt. köv.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.