Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Testületi januárban - 1. rész

2013.01.31

 

Ritkán találkozhatnak ilyen közléssel kedves Olvasóink ezen az oldalon, de most tényként megállapítható: előremutató és jó testületi ülésen vagyunk túl. Íme az első rész:

 

A költségvetés megtárgyalásával kezdtünk. Az itt olvasható információk forrása a „2013-as költségvetési rendelet szöveges indoklása” című írásos beszámoló volt. Ehhez került némi kiegészítés.

 

Az iskolák átvételre kerültek országszerte, így nálunk is, koránt sem zökkenőmentesen. Mezőfalván a szakmai, „működtető rész” került állami kézbe; mint épületfenntartónak, hozzávetőlegesen 36 millió forintot kell fizetnünk. A járási hivatalok kialakításakor két főt átadtunk asztalostól, székestől, számítógépestől a dunaújvárosi központba. Sikerült elérnünk, hogy kirendeltség működjön településünkön; igaz, viselhetjük ennek költségét is…

 

A várakozásnak megfelelően a kormány átvállalta az 5 ezer fő alatti önkormányzatok adósságát, így Mezőfalva hosszú lejáratú szennyvíz-beruházási hitelét és a folyószámlahitelünket is. Jó hír, hogy a kedvezményes gyermekétkeztetési normát 68 ezer Ft/évről 102 ezer Ft/évre emelték, azonban a teljes térítési díjat fizetők után már nincs hozzájárulás.

 

Negatív hatásként éljük meg, hogy a hivatali létszámot az 5 ezer fő alatti nagyközségeknél négy fővel mérsékelték. Csökkent a szociális kiadásokhoz adott támogatás is 6,5 millió Ft-tal. Az óvodánál feladatfinanszírozásra tértek át, náluk ez közel 10 millió forinttal kevesebb összeget jelent a vártnál. Az óvodai logopédiai ellátásra nem kapunk támogatást, ezért az ilyen jellegű kiadásokkal nem kalkuláltunk. A gond az, hogy kistérségi szinten, hasonló okok miatt, ugyancsak szabadulnának ettől, így az államra vár ennek az igen fontos tevékenységnek a megvalósítása.

 

A hantosi és a daruszentmiklósi önkormányzatokkal kötött közoktatási társulásunk augusztus 31-én várhatóan megszűnik. A társulásban való feladatellátásra plusz forrást nem biztosít az állam, csak abban az esetben, ha ténylegesen utaztatnánk az óvodásokat...

 

Az önkormányzati alkalmazotti létszám 101 főre apadt az iskola kiszervezésével, illetve a hivatali és szociális álláshelyek megszűntetésével, ugyanakkor az önkormányzathoz kerültek át az iskola technikai dolgozói. A 101 főből 19 fő közfoglalkoztatott, 82 fő állandó alkalmazott. Pozitívumnak tartjuk, hogy a kiszervezett dolgozók egyike sem lett munkanélküli; nyugdíjazással, áthelyezéssel sikerült végrehajtani a létszámcsökkentéseket.

 

Az idei évi bevételeink tervezett nagysága önkormányzati szinten várhatóan összesen 526 millió 516 ezer Ft. Kiadási oldalon ugyanezzel az összeggel számolunk, tehát 526 millió 516 ezer Ft-tal. A tavalyi 877 millió 736 ezer Ft-os költségvetési főösszeg 351 millió 220 ezer Ft-tal mérséklődött, ebből 264 millió 005 ezer Ft a működtetéssel kapcsolatos (ennyi volt körülbelül az iskola eredeti költségvetése).

 

Az idei évre nagy fejlesztéseket nem tervezünk. Megvalósítjuk a hivatalnál és az idősek klubjánál a biokazán-programot, valamint elkezdődik - várhatóan tavasszal - a szennyvízberuházás II. ütemének kivitelezése. Keressük továbbá a szükséges pénzforrásokat; pályázatokat nyújtunk be művelődési célra, illetve energetikára (nyílászárócsere a hivatalnál és az idősek klubjánál). Tervezzük idén az utak kátyúzását, és reményeink szerint lesz lehetőségünk kijavítani a Semmelweis utca elején található „lélekvesztőt” is.

 

A civil szervezetek és szerveződések támogatására idén is 1 millió 200 ezer Ft áll rendelkezésre. Ezt az összeget oszthatjuk majd szét a beadott pályázatok alapján. Kérdésemre megerősítést nyert: bár tűzoltóink továbbra sem szerepelnek külön tételsoron, ebben a főösszegben rájuk ezúttal már gondoltak és ők itt stabilan szerepelnek...

 

A Kiss Kálmán Művelődési Házat érintő Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér elnevezésű pályázatos program nálunk 2012 októberétől kezdte működését, melynek fenntartását öt évre ígértük a pályázat során. Itt plusz 1,5 fő alkalmazását vállaltuk. Ehhez nyújt az állam idén 3,2 millió Ft-ot, jövőre 2,2 millió és 2015-ben 1,1 millió Ft támogatást. A nagyobb rendezvényeinkre és a testvér-települési kapcsolatok ápolására igyekszünk pályázati forrást találni. A mezőfalvi újság havi megjelentetése komoly pénzösszegbe kerül éves szinten - körülbelül 3,5 millió Ft-ba -, érdemes lenne ezért megfontolnunk ennek terjedelmét, illetve megjelentetésének gyakoriságát.

 

Polgármesteri Hivatal / Bán Balázs

 

Folyt. köv.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.